Alpár Ignác (1855-1928) a kései eklektikus stílus jeles magyar képviselője, a banképítés kiváló specialistája. A berlini Építészeti Akadémián tanult, s a német fővárosban töltött hat év nagy hatással volt kifejezésmódjára. Kortársai, kritikusai ellentmondásos személyiségnek látták, amolyan nehéz embernek, de alkotásai egyértelműen igazolják tehetségét. A budapesti bankok közül a legjelentősebbek nevéhez fűződnek. A jegybank főépülete mellett ő tervezte a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Roosevelt téri palotáját (1905-1911, társtervező: Quittner Zsigmond, ma Belügyminisztérium), a József nádor téren a Magyar Általános Hitelbankot (1909-1913, ma  Pénzügyminisztérium), a Váci utca és a Deák Ferenc utca sarkán a Pesti Hazai Első Takarékpénztárat  (1908-1905, ma Budapesti  Értéktőzsde és Budapest Bank) valamint a Szabadság téri Tőzsdepalotát (1899-1905, ma Magyar Televízió). Alpár  bankjaira nem a könnyed neoreneszánsz, hanem a késői  historizmus antik és ókori keleti elemek vegyítésével kialakított, monumentális és súlyos válfaja jellemző. Termékeny alkotó volt: összesen 124 épületet épített, mintegy 70 millió korona értékben. Alpár ars poeticáját 1916-ban, az Osztrák Mérnök- és Építész­ Egyletben tartott előadásán így fogalmazta meg: "technikai kivitel, vagyis jó iparos munka; lelkiismeretes adminisztráció, vagyis szigorú ellenőrzés: az épületnek beillesztése a környezetbe, illetve a városképbe, lehetőleg monumentális formában". Éppen az épület monumentalizmusa az, amiért tervezője pályafutása során a legtöbb szakmai kritikát kapta. Ugyanakkor, ha megnézzük a századfordulón Párizsban, Londonban, Berlinben, Bécsben és másutt épült középületeket, akkor rögtön látjuk, Alpár csupán igazodott az uralkodó irányzatokhoz.  Ennek ellenére a nézőpontbeli eltérések néha feloldhatatlannak tűnnek. Míg az építész­kritikus egy épületben a  pöffeszkedő, hivalkodó, lehengerlő kifejezésmódot bírálja, addig például egy bankár ugyanabban az erőt és méltóságot sugárzó  megjelenítést dicséri. Bár Alpár kritikusai közül többen a propaganda erősségének  tulajdonítják a jegybankszékház tervezéséért kapott első díjat, a zsűrit valójában az motiválhatta,  hogy a Szabadság tér két meghatározó épülete (a másik a  Tőzsdepalota) azonos stílusú, térhatású legyen. Mivel a Tőzsdepalota Alpár tervei alapján akkor már épült, inkább ez a tény növelte az esélyeit, s nem az állítólagos propaganda.  Tegyük hozzá, Alpár a legmesszebbmenőkig figyelembe vette, hogy a jegybank épületének speciális igényeknek kell eleget tennie, nem egyszerűen egy díszes banképületet alkotott. A munkáról a művész részletesen ír a Magyar Építőművészet 1917-ben megjelent számában: „Amikor a tervvázlatok készítéséhez hozzáfogtam, hamarosan tisztába jöttem azzal, hogy itt a rendes banküzemeket lebonyolító épületektől eltérő olyan feladatról van szó, amely feladatnak megfelelő célirányos épület eddig nem létesült, mert az eddig fennállott jegybankok  majdnem kivétel nélkül  régebbi átalakított  házakban vannak elhelyezve. Ebből kifolyólag  az azokban esetleg feltalálható építési  berendezések legfeljebb egyes üzemek lebonyolítására lehetnek alkalmasak, de nem  létezik egy olyan épület, mely egy jegybank teljes üzemét,  rendszerbe foglalva, magába felvegye. Tisztában voltam azzal, hogy a külföldi jegybankok (Bécs,  Páris, London stb.) épületei az ő egészükben nem szolgálhatnak mintául és ezért, nehogy tervem megalkotásánál rossz berendezések által tévútra vezettessem, a tervvázlatok elkészítése előtt eltekintettem attól, hogy külföldi tanulmányutat tegyek. Rátértem azon mindig követett vezető elvemre, hogy az építész csak akkor tud egy speciális rendeltetésű épületet megtervezni, ha teljesen és tisztán ismeri azon üzemet melynek lebonyolítására az épület készül." Az építkezés 1902 tavaszán kezdődött és három év múlva, 1905 tavaszán fejeződött be. Az épület az előirányzott három millióhoz képest négy és fél millió koronába került.