A beérkezett pályamunkákat a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Pénzverő Zrt. szakemberei bírálták el, és kiválasztották azokat a terveket, melyek alapján az új emlékérem készül. Szeretnénk megköszönni a pályázatra beérkezett rajzok alkotóinak a jobbnál jobb műveket, és felkészítő tanáraik, szüleik segítségét.
A szakmai zsűrizés eredménye:
A zsűri döntése értelmében
1. helyezett lett Fehér Nóra „Pénzcsalád” című pályaművével, a Látogatóközpont új emlékérmének előoldala ez alapján a terv alapján készül el. A terven egy „pénzcsalád” látható a Látogatóközpont bejárata előtt. A papa és a mama a papírpénzek, a gyerekek az aprópénzek. A zsűri külön értékelte, hogy a terv valóban egy látogatás emlékét idézheti fel, tehát a pályázati kiírás tematikájának megfelelő. A bankjegycsalád nagyon kifejező és ötletes, a figurák szépen kidolgozottak és nagyon egyediek.
2. helyet ért el Gombkötő Bálint ”Látogatóközpont” című pályaművével, a módosított tervet a Látogatóközpont új emlékérmének hátoldalán jelenítjük meg. A terven felső köriratban a „MAGYAR NEMZETI”, középen a „BANK”, és alsó köriratban a „LÁTOGATÓKÖZPONT” felirat olvasható. Ugyan több terv is érkezett, de ez a terv azon kevesek egyike, aki figyelt a kötelező elemekre és azokat nagyon szépen, jó kompozícióban jelenítette meg.
Az éremverési technológiai szempontokra tekintettel mindkét terv igényel kisebb mértékű átdolgozást, amelyet a Magyar Pénzverő Zrt. szakértő kollégái végeznek el.
3. helyen végzett Emri Tamás előlaptervével. A terv a magyar pénztörténet fontosabb állomásait mutatja be, az első magyar érmétől, a dénártól kezdve a pengőn át a ma is használatban lévő forintig. A pályázat alaposan végiggondolt, jól megszerkesztett, a Látogatóközpont pénztörténeti kiállítására építő, aprólékosan kidolgozott.
Mindhárom pályázónál külön értékeltük, hogy méretarányos, 19 mm-es változatban is elkészítették a pályázati anyagokat, amely nagyban megkönnyítette a választást.
A zsűri különdíjban részesítette az alábbi pályázókat:
1. Herczeg Olivér
2. Gerlei Réka
3. Radványi Blanka
4. Csicsa Noémi
5. Rácz Vivien
6. Pregun Alex
7. Mikola Emese
8. Bogdán Lúcia
9. Makai Márk
10. Balog Ildikó
Pályázati díj:
I. helyezett: tervei alapján készül el az új emlékérem előoldala, ezen kívül 1 db aranyozott fotógravírozott, saját fénykép alapján egyedileg készült emlékérem és az MNB Látogatóközpontjának új emlékérme díszdobozban.
II. helyezett: tervei alapján készül el az új emlékérem hátoldala 1 db aranyozott fotógravírozott, saját fénykép alapján egyedileg készült emlékérem és az MNB Látogatóközpontjának új emlékérme díszdobozban.
III. helyezett: 1 db ezüsttel bevont fotógravírozott, saját fénykép alapján egyedileg készült emlékérem és az MNB Látogatóközpontjának új emlékérme díszdobozban.
Az első 3 helyezett és a különdíjasok ajándéka egy-egy 54 darabos rajzkészlet.
A díjak átadására várhatóan 2012. február közepén kerül sor, a verőszerszámok elkészítése után. Ennek helyszínéről és időpontjáról minden díjazottat írásban értesítünk.
Gratulálunk a nyerteseknek!
Pályázati kiírás:
Az MNB a nagy sikerre való tekintettel a pályázatok eredeti leadási határidejét (2011. november 16.) meghosszabbította. A pályázatok új beérkezés határideje: 2011. december 2. 18 óra.
A Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjában mindenki saját maga verhet emlékérmet. Most itt a lehetőség, hogy Te tervezd meg az emlékérmet, amelyet minden látogató emlékként vihet haza. Rajzold az érmére, hogy mi tetszett a legjobban, miért szeretsz a Látogatóközpontba jönni, illetve azt, ami Neked az Látogatóközpontot és a jegybankot idézi.
Látogass el hozzánk, gyűjts ötleteket és álmodd meg az új emlékérmet!
A következő témákban gondolkozhatsz:
Pályázat új beérkezési határideje: 2011. december 2. 18 óra.
Pályamunkák beadása: személyesen a Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjában (1054 Budapest, Szabadság tér 8-9.) vagy postai úton a következő címre lehetséges: Magyar Nemzeti Bank 1850 Budapest.
Elbírálás: A beérkező pályamunkákat a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Pénzverő Zrt. szakemberei bírálják el. A nyertes pályamű alapján készül a Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjának új emlékérme. Elbírálásra a 2011. december 2-án 18.00 óráig beérkezett és a kiírásban megadott formátumú, a részvételi feltételekben előírt nyilatkozatot mellékletként tartalmazó pályamunkák kerülnek! Kérjük, a pályázat mellé a rajzok rövid leírását is mellékeljétek.
Pályázati díj:
I. helyezett: tervei alapján készül el az új emlékérem, ezen kívül 1 db aranyozott fotógravírozott, saját fénykép alapján egyedileg készült emlékérem és az MNB Látogatóközpontjának új emlékérme díszdobozban.
II. helyezett: 1 db ezüsttel bevont fotógravírozott, saját fénykép alapján egyedileg készült emlékérem és az MNB Látogatóközpontjának új emlékérme díszdobozban
III. helyezett: 1 db vörösréz fotógravírozott, saját fénykép alapján egyedileg készült emlékérem és az MNB Látogatóközpontjának új emlékérme díszdobozban
Az első 5 helyezett egy-egy 54 darabos rajzkészlettel is gazdagabb lesz.
Formai követelmények
A tervezendő érem körátmérője 19,00 mm.
A rajzokat A/4-es lapon, kb. 140-160 mm-es körben kell megtervezni, és lehetőség szerint a valóságos éremnagyságnak megfelelő 1:1 arányban lekicsinyíteni.
Az emlékérem egyik oldalán kötelezően szerepeltetni kell az alábbi feliratot:
„MAGYAR NEMZETI BANK LÁTOGATÓKÖZPONT”
Amire a tervezéskor figyelni érdemes:
-
kicsinyítéssel ellenőrizzétek, hogy az eltervezett látvány az eredeti 19 mm-es méretben is értelmezhető-e, vagy a szövege jól olvasható-e,
-
ha köriratot terveztek, figyeljetek arra, hogy a szöveg kövesse az érem peremének körvonalát,
-
körirathoz ne használjatok írott betűket, csak nyomtatott nagybetűt,
-
egyszerűbb betűtípust válasszatok a körirathoz,
-
a tervezett kép nem lóghat ki a körvonalból,
-
törekedjetek a pontos ábrázolásra, ha a kompozíción belül a szöveg vízszintes elhelyezésű, akkor a szöveg valóban vízszintesen legyen, ne legyen ferde,
-
a szöveg elhelyezésénél – főleg, ha köriratban történik – figyeljetek a betűközökre (az egyes betűk látszatra azonos távolságra legyenek egymástól, ne érjenek össze sehol), a köriratban a betűk mindig nézzenek a kör középpontja felé,
-
az éremkép ne legyen túl bonyolult, túl részletes, inkább egyszerűbb, jól áttekinthető, mivel az érem vékony és kicsi a felülete,
-
egyértelmű, pontos vonalvezetésű kontúrvonalak adják ki a látványtervet.
Nevezési díj nincs!
Részvételi feltételek:
A pályázaton csak azok a természetes személyek indulhatnak, akik a pályázat benyújtásakor 10. életévüket már betöltötték, de 18. életévüket még nem.
A pályázó kizárólag saját alkotásával pályázhat. A pályázó szavatossággal tartozik azért, hogy a benyújtott pályamunka a saját műve, és azon nem áll fenn harmadik személynek olyan szerzői vagyoni/felhasználói joga, amely a pályamű Magyar Nemzeti Bank általi felhasználását korlátozná vagy akadályozná. A pályázó felelősséggel tartozik továbbá azért, hogy a pályamunka személyiségi jogot, jogszabályt nem sért.
Egy pályázó maximum egy elő- és egy hátoldali tervvel indulhat.
A pályázathoz csatolni szükséges a jelen kiírás mellékletét képező, kitöltött nyilatkozatot. A nyilatkozat aláírója a 14. életévüket be nem töltött, illetve cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló pályázók esetében a törvényes képviselő, a 14. életévüket betöltött, korlátozottan cselekvőképes pályázók esetében a pályázó és a törvényes képviselője.
A pályázat kiírója 2011. december 29-ig a Látogatóközpont honlapján közzéteszi az eredményt és értesíti a nyerteseket levélben. A díjak átadására várhatóan 2012. január közepén kerül sor, a verőszerszámok elkészítése után.
Az MNB a Pályázati díj átadásával kizárólagos, időben és területileg korlátlan felhasználási jogot szerez a nyertes pályaműre. Így az MNB jogosultságot szerez a nyertes pályamű nyilvánosságra hozatalára, továbbá annak verőszerszámon történő megjelenítésére – ideértve az ennek érdekében, az éremverési technológiai szempontokra tekintettel szükséges átdolgozást is -, a nyertes pályamű alapján készült emlékéremnek az MNB Látogatóközpontjában elhelyezett, a látogatók számára ingyenes használatú éremverőgépen történő, korlátlan számú többszörözésére és a többszörözött érempéldányok terjesztésére.
A pályázaton részt vett, felhasználásra nem kerülő pályaműveket az MNB kérés esetén visszaküldi a pályázók részére azzal, hogy jogosult azokat honlapján és a Látogatóközpontban kiállítás formájában nyilvánosságra hozni, és a nyilvánosságra hozatal céljából azokról a visszaküldést megelőzően másolatot készíteni.
A pályázathoz csatolandó nyilatkozatminták elérhetők az lk.mnb.hu honlapon és az MNB Látogatóközpontjában (1054 Budapest, Szabadság tér 8-9.).
További információ kérhető e-mail-ben: latogatokozpont.rajzpalyazat@mnb.hu és telefonon:+36 (1) 428-2600/1317.