Gondolkoztál már azon, hogy a pénztárcádban lényegében „papírdarabokat” tartasz, és mégis tudsz velük fizetni? Vajon mi a magyarázat erre?
Szemben a történelem során korábban használt arany- és ezüstpénzekkel, az általunk használt mai pénz önmagában értéktelen eszköz, csak egyfajta társadalmi közmegegyezés, hallgatólagos megállapodás biztosíthatja azt, hogy segítségével megvalósulhasson az áruforgalom, a csere a gazdaságban. Ennek a közmegegyezésnek lényege a pénz iránti általános bizalom, hiszen azért fogadjuk el a bankjegyeket, mert joggal bízunk abban, hogy egy későbbi időpontban tőlünk is elfogadják majd, amikor valamilyen árut vagy szolgáltatást akarunk velük megvásárolni Ha ez a bizalom megrendül, komoly gondot okozhat a gazdaság összes szereplőjének. A pénz iránti társadalmi bizalom pedig akkor töretlen, ha biztosított a pénz értékállósága, azaz az árstabilitás.
Az árstabilitás feltételei akkor adottak, ha a gazdasági szereplők hosszabb távon előretekintve biztonsággal számíthatnak arra, hogy az infláció alacsony és stabil marad. Az árstabilitás nem egyenlő a nulla közeli inflációval, a gazdaság működése szempontjából a túlzottan alacsony inflációnak is vannak kockázatai.
Az infláció tartós árszínvonal-emelkedést jelent, amely általános áremelkedésre utal (azaz több/sok termék ára is megemelkedik). Önmagában egy-egy termék árának az emelkedése nem jelent inflációt.Az infláció eredetileg orvosi műszó, latinul felfúvódást jelent, és mint közgazdasági fogalmat az amerikai polgárháborúban használták először. Akkor ugyanis a termékek papírpénzben mért ára felfutott, „felfúvódott” a termékek nemesfémben megadott árához képest. Ez az eredet egyben arra is rávilágít, hogy a „korai” magas inflációs periódusok többnyire háborúkhoz kapcsolódtak.
Az infláció kialakulása a piacon megjelenő árumennyiség és a fizetőképes kereslet közötti egyensúly megbomlására vezethető vissza. Egyaránt árszínvonal-emelkedéshez vezethet, ha túl nagy a fizetőképes kereslet az árumennyiséghez képest (keresleti inflációs sokk), vagy túl kevés az áru a kereslethez képest (kínálati inflációs sokk).
Ha például az éghajlatváltozás következtében az egyre gyakoribb aszályok miatt csökken a mezőgazdasági termékek kínálata, akkor a vásárlók hajlandók többet fizetni értük, azaz emelkedni fog az áruk. Hasonló következményekkel járhat a nyersanyagtartalékok (köztük az olaj) fokozatos kimerülése is. A kereslet megemelkedésére pedig jó példa egyes ázsiai országok (pl. Kína) általános étkezési szokásainak megváltozása (a lakosság a korábbiakhoz képest jóval több húst fogyaszt), amely a jelenleg tapasztalható nemzetközi élelmiszerár robbanás egyik oka.
Az infláció legfontosabb jelzőszáma a fogyasztóiár index (angol megfelelője: CPI azaz Consumer Price Index). Mérését és publikálását általában az ország statisztikai adatgyűjtésért felelős intézménye, Magyarország esetében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi. A KSH a fogyasztóiár indexet havonta publikálja, és az ún. fogyasztói kosár alapján számolja ki. Ezt a kosarat képzeld úgy el, mint egy hétvégi nagybevásárlás alkalmával megtöltött bevásárlókocsit: ebben a képzeletbeli kosárban megtalálható minden olyan árucikk és szolgáltatás, amit jellemzően fogyasztani szoktunk.
Forrás: KSH
A fogyasztói árindex számítása során ebben a képzeletbeli kosárban szereplő termékek árváltozását nézik meg, és az átlagszámításnál annak megfelelően veszik figyelembe (azaz súlyozzák) őket, hogy mekkora a rájuk költött összeg a teljes kiadáshoz viszonyítva. A fogyasztóiár index tehát az árak átlagos változását mutatja meg.
A két leggyakrabban használt mutató a fogyasztói árindex 12 havi (éves), valamint havi változása. Az éves fogyasztó árindex az előző év azonos időszakához képest végbement átváltozás mértékét mutatja meg (pl. 2009. február/2008. február), a havi index pedig a hónapról hónapra (pl. 2009. február/2009. január) bekövetkező árváltozásokat méri. Az alábbi grafikon az éves indexet mutatja be.
Magyarországon az elmúlt 15 évben 1995. jelentette az inflációs „csúcsot”, amikor az index meghaladta a 30%-ot; ezt a mértéket már „magas inflációnak” nevezzük. 2000 után kezdetét vette, majd ez elmúlt két évben megtört a dezinflációs folyamat (időben lassuló és egyre kisebb mértékű árszint emelkedés). Az infláció típusairól (Hogyan csoportosítható az infláció?) és a dezinflációról (Van-e különbség a defláció és a dezinfláció között?) bővebben olvashatsz a továbbiakban.
A vélt és a valós infláció gyakori eltérésének alapvetően két oka van: egyrészt a mindennapos készpénzes vásárlások (pl. tej, kenyér) sokkal jobban befolyásolják az árváltozással kapcsolatos benyomásainkat, mint azoknak a cikkeknek az árváltozása (akár árcsökkenése), amelyeket csak ritkábban vásárolunk (pl. számítógép), és ezért kevésbé emlékszünk rá. Ugyancsak kimutatható, hogy az áremelésekre a vásárlók érzékenyebbek, mint a csökkentésekre, és ez jobban meg is marad az emlékezetükben. Ezen kívül egyéni fogyasztási szokásaink miatt saját személyes fogyasztói kosarunk eltérhet az átlagos (azaz a hivatalos számítás alapját képező) fogyasztói kosártól. Az eltérő fogyasztói szokásokat veszik figyelembe a nyugdíjak meghatározásánál is. A nyugdíjak rendszeres januári emelésénél figyelembe vett inflációs indexet nem az átlagos fogyasztó, hanem a nyugdíjasok tipikusnak tekinthető kiadásai alapján súlyozzák. Akárcsak a hivatalos fogyasztói árindexet, ezt az úgynevezett „nyugdíjas árindexet” is a KSH számítja és publikálja.
Az alábbi táblázat jól illusztrálja, hogy 100 egységnyi mai pénzünk vásárlóereje hogyan csökken a jövőben az infláció mértékének függvényében. A pénz vásárlóerejének megőrzése az árstabilitás megteremtésével válik lehetségessé, ami tartósan alacsony inflációs környezetet feltételez.
Kezdő év = 100, az adatok a vásárlóerő változást n év múlva, adott inflációs rátával számítva, százalékban mutatják
Inflációs kalkulátor
Mértéke alapján az infláció az alábbi csoportokra osztható:
Az infláció ütemének hirtelen megváltozását alapvetően keresleti és a kínálati tényezők magyarázhatják.
A fenti példák alapján akár túl nagy a fizetőképes kereslet az árumennyiséghez képest, akár túl kevés az áru a kereslethez képest, mindkét eset az árszínvonal gyors emelkedéshez, azaz magasabb inflációhoz vezethet.
Az infláció magas szintje és az inflációs bizonytalanság számos „mellékhatás” miatt társadalmi költségekhez, jóléti veszteségekhez vezet. Ezek közül a legfontosabb az, hogy magas infláció mellett az árak elveszítik orientációs szerepüket. Stabil árakat jobban össze tudunk hasonlítani, és segítségükkel könnyebb eldönteni, mely árukat és szolgáltatásokat vásároljunk meg. Ha gyakran változnak az árak, nehezen tudjuk megállapítani, hogy valami drága vagy olcsó, mert a mérce állandóan változik. Az infláció ezen felül az emelkedő tranzakciós költségek, a hosszú távú tervezési nehézségek, és a magasabb kamatok miatt okoz veszteségeket.
Ha az árak gyakran emelkednek, a folytonos átárazás (pl. az étlapok újranyomtatása) egy idő után komoly költséget jelent az eladók számára. Ezt az inflációs költséget szokták „étlapköltségnek” is nevezni. Hasonlóan szemléletes név az ún. „cipőtalp költség”. Ennek lényege abban rejlik, hogy általában nem otthon, hanem a bankban tartjuk a pénzünket. Készpénzben csak annyit éri meg tartani, amennyire feltétlenül szükségünk van a mindennapok során. Ha az árak emelkednek, adott mennyiségű pénzünk hamarabb fogy el, mint korábban, így egyre többször kell a bankból pénzt kivenni. Ebben pedig akár el is kophat az ember cipőjének a talpa… Ezek a költségek érezhető mértékben inkább magas inflációs környezetben jelentkeznek.
Amikor a tényleges infláció eltér attól, mint amit a megállapodás megkötésekor vártunk, akkor a megállapodás tartalma torzul, és eltér a felek eredeti szándékától. Nézzük a következő példát: egy család új házának felépítését az építőipari vállalkozás 20 millió forintért vállalja el, ami a szerződéskötéskor elkészített költségterv alapján fedezi az építés tényleges költségeit, és a vállalkozás nyereségét. Ha az infláció miatt a ház felépítéséhez szükséges alapanyagok és energia ára megemelkedik, az építőipari vállalkozás nem lesz képes (vagy csak nyeresége bizonyos részének feláldozásával) elvégezni a munkát a szerződésben vállalt keretösszegből. Mivel a vállalkozásnak nem célja a veszteséges tevékenység, ezért a felek kénytelenek újratárgyalni a szerződés feltételeit.
Ha a megtakarítók nem lehetnek biztosak abban, hogy az árszínvonal a jövőben csak lassan és kiszámíthatóan fog változni, akkor plusz hozamra tartanak igényt (ez az ún. inflációs kockázati felár), amely a megtakarítások vásárlóerejét veszélyeztető, hosszabb időtávon jelentkező inflációs kockázatokat ellensúlyozza. Emiatt a vállalkozások kedvezőtlenebb feltételek mellett juthatnak hitelhez, ami visszavetheti a gazdaság növekedését. (Reálkamat alatt a kamat aktuális inflációt vagy az inflációs várakozást meghaladó részét értjük.)
Az árszínvonal hirtelen megugrása jellemzően a társadalom valamennyi rétegét negatívan érinti. Ugyanannyi pénzért kevesebb terméket lehet vásárolni, és a magtakarítások egy része elértéktelenedik. A káros hatások a társadalom peremén élőket sújtják a legjobban. A szegényebbek jellemzően nem rendelkeznek számottevő megtakarítással, így az árak hirtelen emelkedése közvetlenül csökkenti a fogyasztásukat. Megtakarításaikat is jellemzően olyan formában tartják (pénzben, vagy fix kamatozású betétekben, esetleg értékpapírokban), ami a megugró infláció hatására jelentősen veszít az értékéből, szemben a tehetősebbekkel, akik a megtakarításaik egy részét általában részvényben, ingatlanban, esetleg műtárgyban tartják.
A szegényebb rétegek azért is kiszolgáltatottabbak, mert jellemzően alacsony érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek: munkanélküliek, vagy hamarabb válnak azzá, gyakran nem képesek elérni, hogy a jövedelmük az inflációval azonos mértékben növekedjen. Mivel az infláció eltérő mértékben érinti a különböző társadalmi rétegeket, így egy jelentősebb áremelkedés a gazdasági problémák mellett társadalmi problémákat is okozhat.
A magas infláció a lakosság pénzügyi megtakarítási kedvére negatív hatással van: a gyorsan növekvő áraktól és a korábbi megtakarítások értékvesztésétől való félelem miatt a háztartások egyre inkább „felélik” megtakarításaikat (amit csak lehet, hamarabb vásárolnak meg, hiszen később várhatóan drágább lesz!), illetve a pénzügyi megtakarítások helyett értéktartónak vélt reáljavakba (pl.: nemesfém, ingatlan, műtárgy) fektetnek be
Magyarországon a jegybank határozza meg az inflációnak azt a mértéket, amelynek elérését reálisnak és kívánatosnak ítélik. Ez az ún. inflációs cél, melynek kijelölésére egyrészt azért van szükség, hogy a középtávú inflációs várakozásokat egy konkrét mértékhez rögzítsék, másrészt pedig tudatosítsák a gazdaság szereplőiben, hogy a jegybank részéről komoly elköteleződés van ennek elérésére. Az inflációs cél előre kerül meghatározásra, jelenlegi érvényes mértéke 3%.
Stagfláción nagyon alacsony (esetleg nulla) gazdasági növekedés melletti magas inflációt értjük, amely a gazdaság nem megfelelő működését mutatja.
A defláció az infláció ellentéteként határozható meg, azaz olyan helyzetként, amelyben az idő múlásával csökken az általános árszínvonal.
Ha az árak csökkennek, az idő múlásával a pénz egyre többet és többet kezd érni. Ekkor, a nagyobb haszon reményében vásárlás helyett mindenki inkább a bankban tartja a pénzét, bízva abban, hogy később az még többet fog érni, mivel minden olcsóbb lesz. A probléma abban rejlik, hogy a vásárlások elhalasztása csökkenti a keresletet, amihez a kínálatnak is alkalmazkodnia kell. A csökkenő kereslet miatt gyárak, üzemek zárnak be, és mindez nagyarányú munkanélküliséget okoz.
A defláció azokat érinti a legsúlyosabban, akiknek olyan pénzügyi tartozásai vannak, amelyeket minden áron teljesíteniük kell. Ezek a háztartások, vállalatok ezért kénytelenek pénzhez jutni, árukészletüket és vagyontárgyaikat azonban csak alacsony árakon tudják eladni. Ennek az az oka, hogy deflációs környezetben – a pénz vásárlóerejének emelkedése miatt – a lehetséges vevők tartózkodnak a vásárlástól a későbbi, még alacsonyabb árakra számítva.
Az árak esése nem volt szokatlan jelenség a II. világháború előtt. A gazdaság ciklikus mozgásához rendszerint hozzátartozott, hogy fellendülés idején nőttek az árak (infláció), gazdasági lassulás esetén pedig estek (defláció). A mai modern gazdaságok történetében az eddigi legjelentősebb defláció az 1929-33-as, USA-ból kiindult válság idején volt tapasztalható.A második világháború utáni évtizedekben sokáig nem jelentkezett defláció a modern gazdaságokban. Az 1990-es években kibontakozott japán válság szolgáltatott ismét példát a tartós deflációra, kísérőjelenségeit és lefolyását tekintve ez ugyanakkor igencsak eltért az 1929-33-astól. Ebben szerepe volt a kiterjedtebb állami beavatkozásnak, és a sajátos japán gazdasági intézményrendszernek is.
Bár a két fogalom hangzása hasonló, jelentésükben markáns eltérés van. A defláció az árszínvonal folyamatos csökkenését, ennek tükörképeként a pénz árukban kifejezett értékének (a pénz vásárlóerejének) folyamatos erősödését jelenti. A dezinfláció esetében ezzel szemben az árak szintje emelkedik, de ez az emelkedés az időben lassul, egyre kisebb mértékű lesz. Például, ha egy évben az infláció 10% volt, a következő évben pedig 7%, akkor 3%-os volt a dezinfláció. Defláció csak akkor következik be, ha az árszint csökken, azaz az „infláció” negatív értéket vesz fel: pl. –0,5%. (Ebben az esetben például a 100 pénzegységbe kerülő termék ára a defláció hatására 99,5 egységre mérséklődik.)
A XX. század legnagyobb áremelkedése Magyarországon történt a II. világháború után. A havi infláció megközelítette a 41900 billió (4,19 x 1016) százalékot. 1945 augusztusa és 1946 júliusa között az átlagos havi áremelkedés 19 800 százalék volt. A csúcsponton, 1946 júliusában pedig az azóta is megdöntetlen „világrekordot” jelentő 4,2*1027 százalék volt. 1946. augusztus 1-jén a pengőt leváltotta a forint, ekkor 400.000.000.000.000.000.000.000.000.000, azaz 400.000 kvadrillió pengő ért egy forintot.
Igen, a világtörténelem több korábbi hiperinflációs esetről is tud:
Római birodalom (I.sz. 310-344)A római történet jól példázza, a hiperinfláció nem egy modern jelenség, mintegy másfél évezrede rendszeresen felbukkan. Bizalmatlanság és elégedetlenség a hatalommal szemben, háború, pánik, majd a fedezet nélküli pénz megjelenése jellemzi. Ebben a bankjegyek előtti korban arannyal és ezüsttel fizettek, ám a római uralkodók azokat rézzel és bronzzal ötvözték, amire a kereskedők árdrágítással reagáltak. Mindez siettette az ókori birodalom bukását.
Az észak-amerikai angol gyarmatok pénznemeEz a hiperinflációs történet a mai Egyesült Államok területéről származik, mely a polgári forradalom idejére esett. Még a Federal Reserve Bank és az amerikai dollár megjelenése előtt a Kontinentális Kongresszus 1774-ben úgy határozott, új pénznemet bocsát ki a háború finanszírozására, ám ehhez nem volt meg a kellő fedezet. Ráadásul ez a pénz minden államban másként nézett ki, melyeket tömegesen kezdtek hamisítani. A gyors leértékelődés ezúttal sem maradt el, évente 300 százalékos infláció alakult ki. Az alapítók később ráébredtek arra, hogy fontos lenne egy központi pénznem, melynek értékét többek között az aranynak és az ezüstnek is biztosítania kell.
Németország (1923)1923-ban a Weimari Köztársaságot a Versailles-i diktátumot követően óriási fizetési kötelezettségek terhelték, miközben a politikai bizonytalanság, sztrájkok sorozata és a francia, belga katonai jelenlét tovább súlyosbította a helyzetet. Az állam ekkor nagy ütemben kezdett el pénzt nyomtatni, ami azonban hamarosan óriási leértékelődéshez vezetett. Az egymillió márkás bankjegyet hamarosan a 100 trilliós követte. Az állampolgárok egy idő után a „kisebb” címletű papírpénzeket jegyzettömbként kezdték használni.Forrás: dunatv.hu, 2009.07.09 (A the Globe and Mail összeállítása alapján)
A 21. század első hiperinflációs rohama Zimbabwéhoz kötődik. A kormány zimbabwei dollárhoz kapcsolódó utolsó hivatalos inflációs becslése szerint mértéke 2007-ben 231 millió százalékos volt., 2008-ban, az infláció "tombolásának" csúcspontján 700 millió zimbabwei dollárba került egy vekni kenyér, a tanárok pedig arról panaszkodtak, hogy a gyerekek teljesen elvesztették "számérzéküket". Mivel ilyen inflációs mérték mellett a pénz alapvető funkcióit ellátni már nem volt képes, 2008 végétől a teljesen elértéktelenedett valuta helyét az amerikai dollár vette át törvényes fizetőeszközként.
Az árstabilitás nem egyenlő a nulla közeli inflációval, a gazdaság működése szempontjából a túlzottan alacsony inflációnak is vannak kockázatai (gazdasági növekedés visszaesése, foglalkoztatottság csökkenése.). Az árstabilitás feltételei akkor adottak, ha a gazdasági szereplők döntéseiknél hosszabb távon előretekintve biztonsággal számíthatnak arra, hogy az infláció alacsony és stabil marad. Magyarország vonatkozásában az MNB álláspontja szerint középtávon 3%-os inflációs szint van összhangban az árstabilitással.
Árstabilitás a mindennapokban
Az alábbi táblázat jól illusztrálja, hogy az árstabilitás megléte, illetve hiánya milyen különbségekhez vezethet az évek múlásával:
Egy jelenleg 10 Ft-ba kerülő doboz gyufa árának alakulása az infláció függvényében
Az árstabilitás csökkenti az árak alakulásával kapcsolatos bizonytalanságot, ezáltal segíti a termékek/szolgáltatások árainak időbeli összehasonlíthatóságát. Stabil árak mellett könnyebben meg tudjuk állapítani, hogyan változtak bizonyos árak más árucikkek árában mérve. Ha az általános árszint stabil, egy termék relatív megdrágulása esetén dönthetünk úgy, hogy kevesebbet veszünk belőle. Jelentősebb mértékű és változékony infláció esetén a más árucikkek árához viszonyított arányok megállapítása nehezebbé és bizonytalanná válik.
Lassan és kiszámíthatóan változó árszínvonal esetén a befektetők hajlandóak alacsonyabb reálkamatot is elfogadni megtakarításaik után, és nem tartanak igényt plusz hozamra (az ún. inflációs kockázati felárra), amely a hosszabb időtávon jelentkező inflációs kockázatokat ellensúlyozza. Emiatt csökken a hitelfelvétel költsége, s ez ösztönzően hat a beruházásokra is, ez pedig végső fokon serkenti a munkahelyteremtést és általában a gazdasági jólétet.
Stabil árszínvonal mellett a vállalatok megbízhatóan tervezhetik jövőbeli bevételeik és költségeik reálértékének alakulását, melynek köszönhetően megalapozott döntéseket tudnak hozni. Magas infláció ugyanis általában az árszínvonal nagyobb változékonyságával és kevésbé kiszámítható alakulásával is jár. Ezáltal torzítja a vállalati kimutatásokat, az üzleti folyamatok megítélését, és aláássa a vállalkozási, beruházási kedvet.
A gazdaságpolitika egészének legfontosabb célja a hosszú távon fenntartható, stabil gazdasági növekedés biztosítása. Napjainkban az MNB-nek - a legtöbb modern jegybankhoz hasonlóan – az a legfőbb célja, hogy a társadalmat megóvja az infláció költségeitől, és a monetáris politika eszközeivel törekedjen az árstabilitás elérésére és fenntartására. Az árstabilitás biztosításával tud a monetáris politika leginkább hozzájárulni a társadalmi jóléthez, a gazdaság hosszú távú növekedéséhez. Ezen a felismerésen alapul a hazai Jegybanktörvény is, amely - összhangban az Európai Unióban folytatott gyakorlattal - az MNB számára elsődleges célként az árstabilitás elérését és fenntartását írja elő .
Az MNB számára nincs egy kijelölt optimális szintje a forint árfolyamának, amit elérni vagy fenntartani kívánna. A forint árfolyamának mozgását a piaci keresleten és kínálaton keresztül a piaci szereplők döntései, vagyis a piaci folyamatok határozzák meg. Ugyanakkor, mivel a forint-euró árfolyam alakulása az importált termékek és szolgáltatások árán keresztül közvetlenül is hatással van az inflációra, az árfolyam tartós elmozdulásait (egyéb makrogazdasági tényezők mellett) a jegybank döntéseinél figyelembe veszi.
A monetáris politika az állam gazdaságpolitikájának része, meghatározása és megvalósítása a jegybank legfontosabb feladatát képezi. A központi bankok monetáris politikai eszközökkel törekednek a gazdaság stabil működésének elérésére és fenntartására. A modern jegybankok többségéhez hasonlóan a Magyar Nemzeti Bank is alapvetően az irányadó kamatszint, azaz a jegybanki alapkamat alakításával (a kamatdöntések irányával, mértékével és időzítésével) hajtja végre monetáris politikáját.
A jegybanknak nincs közvetlen hatása az egyes termékek árainak alakulására, rendelkezik azonban olyan eszközökkel, amelyek közvetve (a kereslet alakulásán, az importárakon, illetve az inflációs várakozásokon keresztül) hatékonyan befolyásolhatják az általános árszínvonal alakulását. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a jegybank közvetlenül nem határozhatja meg, hogy pl. a kenyér ára 200 Ft legyen, de elérheti, hogy a fogyasztók által vásárolt termékek összességében ne dráguljanak számottevően egyik évről a másikra.
Az árstabilitás eléréséhez és fenntartásához a jegybank (számos ország gyakorlatának megfelelően) az alábbiakkal járul hozzá:
Az MNB 2001 közepe óta használja az árstabilitás eléréséhez az inflációs célkövetés rendszerét. Az inflációs célkövetés rendszerét alkalmazó jegybankok – köztük az MNB is - a jegybanki alapkamat alakításával hajtják végre monetáris politikájukat. (A jegybanki alapkamattal a további kérdések részletesen foglalkoznak.) Az inflációs célkövetés napjainkban számos (mintegy 25) országban működik, többek között Kanadában, az Egyesült Királyságban, Norvégiában, Svédországban, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában, valamint jó néhány dél-amerikai és ázsiai országban is.
Az inflációs cél elősegíti a gazdasági szereplők inflációs várakozásainak rögzítését, azaz mind az eladók, mind pedig a vevők tudják, hogy hosszú távon várhatóan milyen mértékű inflációval számolhatnak döntéseik során. A kiszámítható környezet a piaci szereplők aktivitására – ezen keresztül pedig az egész gazdaságra – élénkítő hatást gyakorol.
A jegybanki alapkamat (más néven „irányadó kamat”) alakulására a jegybanknak kizárólagos befolyása van. Magyarországon a jegybanki alapkamat a kereskedelmi bankok számára elérhető kéthetes jegybanki betét (2008-tól kéthetes jegybanki kötvény) kamata. Hasonlóan ahhoz, amikor te kapsz kamatot a bankodtól lekötött betéted után, a jegybank is kamatot fizet a bankok nála elhelyezett pénzeszközei után. A fizetett kamat mértékét az aktuális jegybanki alapkamat határozza meg.
Az irányadó kamatszint meghatározásának közvetlen célja a pénzpiaci kamatszint (rövidlejáratú hozamok) alakítása. A jegybanki kamat változtatása ugyanakkor jelzés értékkel is bír, befolyásolja a piaci szereplők várakozásait, és összetett mechanizmusokon keresztül hatással van a gazdasági szereplők döntéseire, végső soron a gazdaság egészének működésére. Erről a „Hogyan hat a jegybanki alapkamat megváltoztatása?” pontban részletesen olvashatsz.
Az aktuálisan érvényes irányadó kamatszintet, valamint a kamatdöntések indokait a jegybank folyamatosan nyilvánosságra hozza, mivel nagyon fontos, hogy a jegybanki döntéseket a gazdaság szereplői nyomon követhessék, és a mögöttük álló szándékot megértsék.
A jegybanki alapkamat jelenlegi mértékéről és korábbi alakulásáról az MNB honlapján találhatók információk. Nézz utána az érvényes alapkamatnak a www.mnb.hu honlapon!
A jegybanki kamatszint meghatározása a jegybank monetáris tanácsának, az MNB legfőbb döntéshozó testületének feladata. A Monetáris Tanács havi rendszerességgel dönt az irányadó kamat mértékéről.
Az MT tagjai a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei („belső tagok”), valamint a köztársasági elnök által kinevezett gazdasági szakemberek. Utóbbiakat „külső tagoknak” is hívják, mivel ők a jegybank operatív működésében nem vesznek részt. Az MNB elnöke egyben a Monetáris Tanács elnöke is.
A Monetáris Tanácsról további információk itt találhatóak.
Az MNB rendszeresen felülvizsgálja az inflációs kilátásokat, és az előrejelzések alapján szükség esetén csökkenti, vagy emeli az alapkamatot. A döntéshozatal rendkívüli módon leegyszerűsített folyamata a következő: Ha a várható infláció tartósan
Rendkívüli események hiányában az MNB (a jegybankok többségéhez hasonlóan) csak óvatosan nyúl a kamatokhoz. A tipikus kamatváltozás negyed és fél százalékpontos, és időnként több hónap is eltelik két kamatváltozás között.
Forrás: MNB
A jegybanki alapkamat hatását összetett mechanizmusokon keresztül fejti ki. Ez egy többlépcsős folyamat, melynek során a monetáris politika döntései különböző áttételeken (elsősorban pénzpiaci hozamok, árfolyam, várakozások) keresztül befolyásolják a gazdasági szereplők magatartását és az infláció alakulását.
A legközvetlenebb hatást a monetáris politika az árfolyam-csatornán keresztül fejti ki. Magasabb kamatok esetén vonzóbb forint eszközökbe fektetni mind a hazai, mind a külföldi befektetők számára, és ez erősíti az árfolyamot. Az erősebb árfolyam miatt csökken az importált termékek ára, ami csökkenti az inflációt.
A monetáris politika egyéb, kevésbé közvetlen csatornákon keresztül is befolyásolja az árakat. A jegybanki kamatemelést mind a betéti, mind a hitelkamatok emelkedése is követi, melynek következtében a magasabb hozamok miatt jobban megéri megtakarítani, kevésbé éri meg viszont beruházni, mivel emelkedik a hitelek kamatterhe. Ha a piaci szereplők többet tartalékolnak, kevesebbet fogyasztanak, az a kereslet visszaeséséhez vezet. A kereslet visszaesése pedig az árszínvonal csökkenéséhez, de legalább az emelkedés ütemének lassulásához vezet, hiszen mérséklődő kereslet esetén az eladhatóság érdekében az árakat is csökkenteni kell.
A jegybanki alapkamat szintjének megváltoztatásával a jegybank képes hatni a rövidebb lejáratú forint kamatokra, és ezáltal befolyásolhatja a gazdasági folyamatokat, és az infláció alakulását. A kamatok a bankközi pénzpiacon és az állampapírok piacán gyakorlatilag azonnal követik a jegybanki kamatváltozást, míg a banki kamatok többnyire csak 1-2 hónapos késéssel reagálnak. Az egyedi bankok reagálásának mértékét és gyorsaságát a bankok közötti verseny és a bankok stratégiai megfontolásai is befolyásolja, de a bankrendszer egészét tekintve a forint betétek és hitelek kamata lényegében együtt mozog a jegybanki alapkamattal.
Bár a jegybanki alapkamat alapvetően befolyásolja a forint piaci kamatokat, az is elmondható, hogy minél hosszabb futamidejű ügyletekről van szó, annál kevésbé érvényesül az éppen aktuális jegybanki kamat hatása, és annál inkább felerősödik az inflációval, az államháztartással, valamint a jövőben várható gazdasági helyzettel kapcsolatos várakozások szerepe az elvárt hozamszint meghatározásában. A hosszú lejáratú hozamokat tehát főként a jegybanktól független tényezők, azaz az aktuális gazdasági helyzet és a jövőre vonatkozó gazdasági kilátások határozzák meg.
Ezen felül a jegybanki alapkamat változása nem érinti a devizaalapú konstrukciók kamatfeltételeit sem. Az euro konstrukciók kamataira az Európai Központi Bank, a svájci frank konstrukciók kamataira pedig a svájci jegybank kamatlépései vannak hatással.
A jegybanki alapkamat változásának lakosságra gyakorolt hatását jelentős mértékben befolyásolja, hogy a jegybanki kamatláb változására milyen sebességgel és milyen mértékben reagálnak a kereskedelmi banki kamatok. A gyorsabb és nagyobb mértékű banki reakció a lakosságra is erőteljesebb hatást gyakorol a hitel- és betétkamatok változásán keresztül.
Az inflációval és árstabilitással kapcsolatos további kérdésekben az alábbi információ források között érdemes körülnézned: